Szezonnyitó a galoppon

2018-04-02

Húsvét vasárnap, április 1-jén megkezdődött a várva várt 2018-as galoppszezon a Kincsem Parkban. A kapunyitó versenynap Faster Now nevű dióspusztai kancánk győzelmével ért véget, aki megszerezte ménesünk számára az idei első sikert.

A 2018-as galopp versenyszezont 35 saját futtatású és 31 bérleményben lévő versenylóval kezdtük meg, melyek mind a dióspusztai angol telivér ménesünkben születtek és nevelkedtek.

Az 1200 méterre kiírt Nyeretlenek Versenyében két Overdose apaságú hároméves lovunk indult. Rose Fire (Overdose – Rainfire) – akit Rácz Attila bérel ménesünktől – második helyen végzett Suták Csengével, míg Csupor Ferenc idomításából Cirfandli (Overdose – Chiaraluna) harmadik lett ifj. Fejes Lajossal.

A 2000 méteres I. osztályú Tavaszi Hendikep minimezőnyében Fézer Róbert idomításából a négyéves Sunnykid (Steady As A Rock – Sunny Girl) nagyon jó versenyben második lett Zdenko Smidával.

A Kerékpáros Időutazók Hendikepjében, 1900 méteren második helyen végzett Lovely Rock (Steady As A Rock – Lovely Black), akit idomárja és egyben lovasa, Szalai Mónika bérel ménesünktől.

A nap főfutamában, az 1200 méteres I. osztályú Pestmegyei Hendikepben Zala Csaba idomítottja, Juniperus (Fairlypi – Jubilantka) harmadik lett Nagy Tamással.

Az utolsó futam az 1400 méterre kiírt Mogyoródi Hendikep volt, melyben három lovunk indult. Fézer Róbert idomításából Faster Now (Pastoral Pursuits – First Fast Now) Paizs Gáborral könnyen zsebelte be az első helyet Csupor Ferenc idomítottja, La Primera (Fairlypi – Lacrima Rosa) és Varga Mátyás előtt. Az ötödik helyen pedig a ménesünktől bérelt Allegro (Overdose – Allonya) végzett Nagy Tamással, Zala Csaba istállójából.

Bérleményben lévő lovaink száma folyamatosan növekszik. A versenylóbérlési lehetőség nyitva áll a már gyakorlott és a leendő futtatók előtt is. A bérleti díj a megnyert versenydíj %-ában kerül megállapításra. A legtöbb futtató yearling korban választja ki a számára szimpatikus csikót, hiszen így saját maga építheti fel a karrierjét. Idén is megrendezzük nyár végén Dióspusztán a hagyományos nyílt napunkat, ahol a yearlingjeink egy része kibérelhető.

Addig azonban még számos versenynap áll ménesünk lovai előtt, hiszen minden hétvégén starthoz állunk a Kincsem Parkban. Az év első felében a legfontosabb versenynapjaink: május 6., amikor a Nemzeti Díjat és a Hazafi Díjat futják; május 27., amikor a Millenniumi Díjat futják; június 2., az Alagi Díj napja; és természetesen július 1-je, a 96. Magyar Derby versenynapja.

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook