Gyászszertartásra emlékezve

2018-10-31

A magyar lovas társadalom régi adósságát törlesztjük akkor, amikor vitéz Felsődriethomai  Pettkó-Szandtner Tibor és hitvese, Pettkó-Szandtner Margit hamvait a bajorországi Starnbergből kívánságának megfelelően Bábolnára hoztuk.

2018. szeptember 29-én, a független Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulóján katonai tiszteletadás mellett immár a protestáns templom falai között leltek végső nyughelyre.

2006-ban dr Hecker Walterrel Egyesületünk elnökével látogattunk el és találkoztunk Ruth Pirhalla asszonnyal, Gréti néni unokahúgával, ­- aki sírjukat mindmáig szeretettel gondozta -, hogy tárgyaljunk a földi maradványok hazahozataláról.

Változó világunk végre lehetővé tette, hogy 12 év elteltével Pettkó-Szandtner Tibor ny. tábornok és Pettkó-Szandtner Margit hazatérhettek.

Hálás köszönetet mondunk Ruth Pirhalla asszonynak, hogy hozzájárult a földi maradványok Magyarországra hozatalához, és köszönjük az ebben nyújtott önzetlen segítségét, valamint, hogy a folyamatosságot is jelképező gránit síremléket Bábolnának adományozta.

Köszönetünket fejezzük ki dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter uraknak, hogy az esemény felett védnökséget vállaltak, és az újratemetés méltóságához biztosították a feltételeket.

Köszönet illeti Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatóját, Haál Gábor urat, aki a bátorításon kívül forrást biztosított a hamvak hazahozatalához, a síremlék elhelyezéséhez, méltó környezet kialakításához, melynek keretében megújult a park, helyreállíthattuk a templom háborúban megrongált, majd megsemmisült ólomüveg ablakát is, mely a Míves Üvegstúdió,  Saás Petra és Mátrai Ádám munkáját dicséri.

Köszönjük az evangélikus és református gyülekezetek és lelkészeik támogatását, és a kivitelezés idején tanúsított türelmüket.

A jeles nap emlékére  ajánlom figyelmükbe Cseri Dávid „Erőt s Erényt” című könyvének második, ez alkalomra megjelentetett kötetét, mellyel szeretnénk ismét közreadni Pettkó-Szandtner Tibor visszaemlékezéseit, és reménytelennek tűnő harcát a kimenekített hazai lóállomány megmentésére, és hazajuttatására. A könyv megjelenését az Agrárminisztérium támogatta.

2018. szeptember 29.

Rombauer Tamás

elnök

Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete

 

Fotó: Haga Zsuzsanna

Az esemény fotóalbuma itt tekinthető meg >>

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook