Grand Prix díjugrató verseny

2019-04-16

Csütörtöktől vasárnapig ismét a díjugratók vették birtokba a versenypályát. A három fordulósra tervezett díjugrató Grand Prix sorozat első állomása volt Bábolnán. Gyermek- amatőr- ifjúsági- fiatal lovas- felnőtt, a lovaknál pedig az 5 és a 6 éves korosztály versengett egymással a legjobbnak járó díjakért.

Szombaton a hat éves lovak fináléjában 125 centiméter magasságon a 17 indulóból 7 összevető született az alappályán. A Gyula Farm lova, Lawisangos egy kitűnő és gyors véghajrában győzött, lovasával Berkes Mátéval.  Ezután az öt éves lovak kerültek sorra 115cm-en. Itt szintén 7összevető volt, melyből Cossack került ki győztesen Burucs Barnával és lett a hétvége legjobb öt éves lova.

Vasárnap folytatódtak a döntők a Grand Prix versenyszámokkal. Az amatőrök kezdtek. A 120 cm magas pályán 16-an indultak, melyből a fele bekerült az összevetésbe. A hétvége sztárja most Baumann Bori- Kiméra volt, borzasztóan gyorsan lovagolt, de végül szoros versenyben győzött, mindössze 0,99 századdal előzte meg a második helyezett Attilás Viktória- Wild Rose párosát. Harmadik helyezést ért el Császár Vivien- Eztúdó.

Ezt követte a Gyermek Grand Prix 10 indulóval öt centivel nagyobb magasságon. A pálya vonalvezetése a nemzetközi színvonalhoz hasonló nehézségű volt, segítve ezzel a gyermekeket a felkészülésben a két hét múlva Csehországban és az öt hét múlva Ausztriában megrendezésre kerülő CSIO-ra, hiszen a válogatott keret több tagja is legjobb lovával versenyzett a hétvégén. Az alappályát négyen tudták hiba nélkül teljesíteni, így közöttük összevetés zajlott az első helyért. A versenyben ezúttal a rutin győzött, hiszen a címvédő gyermek bajnok, a tavalyi Európa-bajnokságon is remekül szereplő Kiss Lizanna magabiztos hibátlannal megnyerte a számot. A Füzér Gábor által felkészített lovas Elianát lovagolta. Második lett Kelemen Zsolt Péter- Chester, harmadik helyen zárt Jármy Kinga- Ludwig.

A gyermekek után az U25 Grand Prix következett 30 indulóval. A pálya nemcsak technikás volt, de gyorsan is kellett lovagolni, aki elmélázott akárcsak egy pillanatra is, az nem ért körbe. Egyetlen egy páros tudta hiba nélkül lovagolni az alappályát. A téli pihenőjéről visszatért Mráz Tamás és Cariba Dam kirobbanó formában kezdték a szezont, a pályát végig magabiztosan és gyorsan teljesítették, amit mutat az is, hogy több, mint 3 másodperccel jobbak voltak a második helyezett Dömse Tamás- Conquistador párosánál, akik ugyan szép hibátlan pályát teljesítettek, de az alappályán egy hp-ot kaptak az időtúllépésért. Szuhai Péter- East Wind párosa végzett a harmadik helyen, ők is egy hibaponttal zárták a Grand Prix-t.

A hétvége csúcspontja, a 150cm magas Felnőtt Grand Prix következett ezután, melyre 21 nevezés érkezett. Németh Zoltán nem bízta a véletlenre a vonalvezetést. Egymás után jöttek a feladatok, keményen meg kellett küzdeni az első helyért. Mindössze négyen jutottak az összevetésbe. Füzér Gábor nem kergette Je T’aime-et, biztos nullára ment, de végül sajnos vert egyet és a negyedik helyen végzett. Mráz Tamás és HCSR Center is 4 hibaponttal zártak kicsit jobb idővel mint Gábor, övék lett a harmadik hely. Burucs Barna és ifj. Szabó Gábor óriási küzdelméből végül Timpex Bölcsésszel Gábor került ki győztesen, Barna pedig Sir Winston C nyergében második lett.

Gratulálunk mindenkinek!

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook