Bábolnai arab lovak sikere Németországban, a Shagya arabok Európai szemléjén

2019-08-08

A 17 tagország Shagya arab tenyésztőit tömörítő Nemzetközi Társaság (ISG) minden két évben rendez tenyészszemlét, amit Europachampionatusnak neveznek.

 Az idei évben a rendezés jogát a két német arab lóval foglalkozó egyesület közösen nyerte el, mely azért is örvendetes, mert a korábbi ellentéteket félretéve ismét összefogtak, hogy rendezvényük sikeres legyen.  

Életkép a marbachi ménesben.

Életkép a marbachi ménesben.

A megfelelő helyszín kiválasztása fél siker. Marbach egy több mint 500 éve, 1514-ben alapított, Baden-Württemberg ékköveként védett és támogatott ménes, amely az UNESCO által is védetté nyilvánított bioszféra rezervátum közepén a „Schwäbische Alb” erdeivel határolva 750 méterrel a tenger szintje felett szolgálja a német lótenyésztést.  Négy hagyományos lófajtát tenyésztenek, amelyből az egyik az arab telivér. A weil-i ménes örököseként 20 tenyészkancával és szaporulatával, itt is mind a mai napig változatlan elvek alapján végzik génmegőrző munkájukat. Méntelepként, ló- és lovas képzési központként, termékenyítő állomásként, ménvizsga helyszínként szinte a „lóipar” teljes egészét láthatjuk itt a legmagasabb szinten. Military pályájuk egyedülálló, ugyanitt fogathajtó világversenynek is adtak már helyt, 1000 hektáron gazdálkodnak, főleg takarmányt termelnek.

Gazal XIX-2 és Arany Anita

Gazal XIX-2 és Arany Anita

 

A tenyészszemlén 7 ország 26 tenyésztőjének több mint félszáz lova közül választottak évjáratonként osztálygyőztest, osztálygyőztesekből és a második helyezettekből pedig nemenként egy fiatal és egy idős bajnokot.

Az öt bíró (Lea Ernst, Svájc, Franz Hoppenberger, Ausztria, Michal Horny, Szlovákia, Diether von Kleist, Németország, Rombauer Tamás, Magyarország) közül egyszerre három bírált, természetesen a saját tenyészetéből érkezőt nem bírálta a bíró.

Hazánkat sajnos csak Bábolna képviselte, innen öt ló érkezett Marbachba. Az éves méncsikók osztályát Gazal XXIII (Lenkoran)-1 szürke bábolnai méncsikó biztosan nyerte 7,38 ponttal, majd a Championátusban egy hároméves pej Koheilan vonalú, cseh tenyésztésű, de német tulajdonban álló Shengo Khaliff nevű mén mögött Reserv-Champion címet nyert.

Gazal XXIII-1 és Tóth Olivér

Gazal XXIII-1 és Tóth Olivér

 Fiatal kancáknál nem szereztünk helyezést, igaz nem is indultunk.

27. startszámmal O’Bajan XXVI-6, 2011-ben született szürke kanca egy nagyon erős, 11 lovat felvonultató osztályban 7,86 ponttal második lett, így jogosult lett a döntőben való részvételre. A 11 éves és idősebb osztályban induló 294 O’Bajan Basa, amely 2008-ban született, rekord pontszámmal 8,95-el osztálygyőztes lett, majd később bajnok kanca címet is nyert.

Rombauer Tamás és Arany Anita 294 O’Bajan Basával

Rombauer Tamás és Arany Anita 294 O’Bajan Basával

A 11 éves és idősebb mének osztályát a szenzációs formában lévő Gazal XIX-2 (XXIV tm.), 2006-ban született Páris fiú nyerte 8,62 ponttal, és a bajnokságban sem akadt legyőzőre, sőt a kiállítás legszebb ménjévé is megválasztották. Ezt a címet kancák esetében Januska, egy 2016-ban született Thamias-Jamila származású svájci tenyésztésű és tulajdonú ló érdemelte ki.

A négy bajnoki címből a 4 éves és idősebb kategóriában mind a mének, mind a kancák között bábolnai ló lett a bajnok, míg az 1-3 éves kategóriában a méneknél Reserv Champion címet nyertünk, amelyben nagy szerepet játszott felvezetőink rutinja. Köszönet jár Arany Anitának, Vaskó Tamásnak és Tóth Olivérnek, aki Molnár László sérülése miatt állt helyt.

 

Rombauer Tamás

Eredmények:

Kategória Név Származás Születési év Tulajdonos
Junior Kanca Champion Januska Thamias / Jamila 2016 G.u.U. Haldemann, Svájc
Junior Kanca Reserve Champion Hadban-828 (Saphira) Tirkhan / Dahoman-211 2018 F. Kögl, Ausztria
Junior Mén Champion Shengo Khaliff Koheilan XI / Shena 2016 H. Stoischek, Németország
Junior Mén Reserve Champion Gazal XXIII-1 Gazal XXIII (Lenkoran) / 296 Siglavy Bagdady VIII 2018 Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Senior Kanca Champion 294 O’Bajan Basa O’Bajan Basa / 273 Gazal XIX-2 2008 Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Senior Kanca Reserve Champion Malika Shaman / Monifa 2004 R. Mäder-Schmidt, Németország
Senior Mén Champion Gazal XIX-2 Gazal XIX / 260 Kemir V 2006 Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Senior Mén Reserve Champion D’Amour Saramour / Daika 2005 A. Sommer, Németország

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook