Regionális és országos díjugrató verseny Bábolnán

2019-09-27

3 nap, 30 kategória, 456 start…  Az elmúlt hétvégén ismét a díjugratásé volt a főszerep Bábolnán.

A Ménesbirtok színeiben Bertók Mátyás és Bokri Dániel több lovunkkal is starthoz állt. Shagya VII-3 ismét remek formában volt és a 110 cm-es nyitott versenyszámban verhetetlennek bizonyult, 120 cm-en a népes mezőnyben pedig 5. helyezést ért el. A mén 4 éve versenyez, 68 startjából eddig 16 alkalommal sikerült a díjugratás külföldi tenyésztésű sportlovak uralta mezőnyében az élen végeznie és 46 alkalommal ért el helyezést. Shagya VII-3 első csikói jövő tavasszal születnek meg majd a ménesben, és a mén a jövő évtől külsős tenyésztők számára is rendelkezésre áll majd.  Reméljük, hogy kivételes karakterét és ugrótehetségét utódaira is örökíteni fogja.

Bertók Mátyás és Shagya VII-3

Fiatal, de ígéretes ménjeink, az 5 éves Shagya IX-1 és a 4 éves Kemir VII-4 több helyezése és hibátlan pályája ígéretes kezdetnek tűnik. Gratulálunk a lovaknak, lovasaiknak és Sáringer Ferenc edzőnek egyaránt!

Bertók Mátyás és Shagya IX-1

A verseny három napja alatt sor került a Komárom-Esztergom Megyei Bajnokság döntőjére, valamint országos versenyszámokban állhattak starthoz a lovasok. A versenyzőknek 135 cm-es magasságig volt lehetőségük megméretni magukat, pénteken és szombaton pedig  három-három rajtengedély vizsgára felkészítő számba is lehetett nevezni.

A Komárom Esztergom Megyei Bajnokság utolsó fordulójának győztesei:

100 cm Kezdő lovas Kozma Krisztina Jack Pot LT ESTHER Sport Egyesület
105 cm Kezdő lovas Tavasi Eszter Audrey Pins Prosper LK
110 cm Amatőr Krecskovszki Evelin Hárfa Prosper LK
115 cm Amatőr Dobos Andrea Lord Prosper LK
110 cm Ifjúsági Gimesi Lorena Timpex Fegyenc Prosper LK
115 cm Ifjúsági Gimesi Lorena Timpex Fegyenc Prosper LK
125 cm Nyitott felnőtt Baumann Bori Kiméra Prosper LK

 

A programot színesítette a szombati napra meghirdetett csapatverseny, amelyben a Szebényi Dániel és Rock Star, Szotyori Nagy Ádám és Charivari és Szotyori Nagy Kristóf és Gidrán Mytoc hármasnak sikerült az élen végeznie.

Bertók Mátyás és Koheilan Koppány P

Fotók: Hajdu Krisztina/ lovasfoto.hu

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook