Shagya-arabok a Nemzeti Vágtán

2019-11-07

A Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamához a hagyományokhoz híven idén is a Ménesbirtok biztosította a lovakat a tizenkét nemzet számára.

A hozzánk érkezett külföldi lovasok az Arab Ménes tizenkét Shagya-arab lován versenyeztek a Nemzeti Vágta vasárnapi, Nemzetközi Futamában. A tizenkét fiatal ló nagy része a 2014-es és a 2015-ös évjáratból került ki, így sikerült egy rendkívül kiegyenlített mezőnyt összeállítani a külföldi vendéglovasok számára.

A lovak felkészítése erre a fontos szereplésre már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, majd a Ménesbirtokon október 17-én megtartott ünnepélyes sorsolás keretében derült ki, hogy az egyes lovasok melyik lovunkkal versenghetnek a győzelemért.

A nagyközönség három alkalommal csodálhatta meg a Hősök terén a nemzeti értékünkké vált, őshonos fajta szépségét és gyorsaságát. A délelőtti két előfutam hat legjobb lova került be a délutáni döntőbe.

A győzelmet végül szoros versenyben az Egyesült Királyság lovasa szerezte meg a 2014-es születésű szürke herélt, O’Bajan XXIX-2 nyergében. Második helyezett lett a Cseh Köztársaság lovasa és a verseny favoritja, a korábbi években már kétszer is győzelmet arató 2008-as születésű szürke kancánk, O’Bajan XX-6-3, a harmadik helyen pedig az Ausztriából érkezett lovas végzett a 2014-es születésű szürke herélt, Gazal XXI-1 nyergében.

Fotók: https://www.facebook.com/pg/NemzetiVagta/photos/?tab=album&album_id=10156868293756743&ref=page_internal

 

 

 

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook