Vérfrissítés Bábolnán

2021-02-23

KIVÁLÓ MÉNEK A PORONDON

Összeállította: Dr. Kummer Luca

Nemrég két fedezőmén érkezett a Bábolnai Ménesbirtokra, hogy a 2021-es termékenyítési szezonban új színt hozzanak a hazai tenyésztésbe. A Magyarországi Arabló-tenyésztők Egyesületének közreműködésével és az alábbi összefoglalóval biztatnánk elsősorban az arab telivér és a shagya arab – valamint az ezekkel a fajtákkal cseppvérkeresztezéssel nemesíteni kívánó egyéb – kancatulajdonosokat a választásuk helyességére.

SHAHIM DES CHARMES


A fekete shagya-arab mén 2011-ben született a franciaországi Elevage Des Charmes ménesben. Apja a fekete színű Gazal Golyó, anyja pedig a Magdan apaságú 59-Amurath Sziena kiválóan kombinálódtak: az erős csontalapot, kiváló ízületeket, magasságát, mozgását és színét apjától, míg arab jellegét, állóképességét, erős hátát, törzsét anyjától örökölte – meséli Edda Haas, a mén tenyésztője. Két teljes testvére (mindkettő körungolt fedezőmén) is bizonyíték a tökéletes párosításra. 3 évesen a francia távlovak show-ján az összes kiállított egyed közül a második helyezést érte el. 4 évesen Stadl Paurában első helyen végzett a 4-6 éves mének osztályában, megnyerte a Senior Championshipet, és „Best in show” volt. Shahim díjlovaglásban versenyzett igen jó eredményekkel „L” osztályig, KWPN, trakehneni és egyéb melegvérű fajták mellett, majd a távlovas sportban 90 km-ig sikeresen teljesített, többször 4400 m szintkülönbséget is meghaladó, igen nehéz hegyvidéki pályán. Extrém jó regenerálódó képességgel, és alacsony pulzussal rendelkezik.

Shahimtól eddig 17 csikó született Svájcban, Francia-, Német- és Csehországban. Legidősebb ivadéka jelenleg 2,5 éves, miután fedezési tevékenységét nem túl régen, a sportban történő kipróbálás után kezdte meg. Már két csikója is STAR Prémium minősítést kapott Németországban.

PAGUR


Az arab telivér képviselőjeként érkezett Bábolnára az Oroszországban tenyésztett, osztrák tulajdonú Pagur (Gepard x Pospa). A 2007-es születésű, sárga mén nem csak a fajtaazonos kancák nemesítését szolgálja, hanem a shagya-arab, a trakehneni és oldenburgi kancatulajdonosok is szeretettel alkalmazzák a kiváló utód reményében. Szerencsés színe okán a gidrán fajtában is alkalmazható volna.

Kiváló teljesítőképességét mutatja, hogy különböző szakágakban is nemcsak kipróbált, hanem eredményesen is szerepelt. 2009-2010-ben a galoppon kezdődött pályafutása, ahol többek között a moszkvai pályán nyújtott teljesítménye volt kiemelkedő: a hároméves sárga maga mögé utasította a teljes mezőnyt 2000 m-en. Később díjlovaglásban „M” osztályban mérettetett meg, majd
2016 és 2019 között a távlovaglásban mutatta meg magát többször is a dobogón 120 km-es nemzetközi versenyeken.

Pagur a Koheilan vonal ideális megtestesítője: a legendás bábolnai Koheilan IV fiára, a lengyel Janow Podlaskiban fedező Koheilan I-re (később Bábolnára visszakerülve Koheilan VIII törzsménre) erősen rokontenyésztett. Nem csak hordozza, hanem örökíti is ennek a vonalnak minden jó tulajdonságát. Eddig elsősorban a sport- ló- és a trakehneni tenyésztésben kamatoztatta örökítőképességét. Mozgása tetszetős, természete együttműködő, küzdőképessége kiváló – így mind a shagya, mind az arab telivér fajtában rendkívül nagy szerepe lehet a Koheilan vonal felélesztésében. Pagur WFFS, CA, SCID, LFS betegségekre tesztelt, azoktól mentes mén.

A lovak 2021. július 31-ig állnak Bábolnán. A kancatulajdonosok igen kedvezményes fedeztetési díj ellenében élhetnek a két mén adta lehetőséggel!

Eredeti megjelenés: MAL 2021. február p.33.

Honlapunkon Dr. Kummer Luca engedélyével

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook