Mráz Tamás nyerte a Májusi nagydíjat Bábolnán

2022-05-24

A háromnapos országos díjugrató versenyen Bábolnán a legmagasabb versenyszám, a vasárnap délutáni, 135 cm-es Májusi nagydíj volt. Fodor István pályaépítő által épített alappályát két lovas tudta hiba nélkül lelovagolni, amely után következett az összevetés. A Bábolnán mindig nagyon eredményes, badacsonyi, Mráz Tamás lett az első, aki a Lewitzi ménesben tenyészett, pej Viva Centet lovagolta, megelőzve a szlovák színekben versenyző, Juhos Fülöpöt és Kando Vant.

Harmadik helyen négy hibapontos teljesítménnyel a Conference Team SE színeiben versenyző Nagy Rita végzett és az enyingi tenyésztésű, Admirális. A pénteki 130 cm-es versenyszám teljes külföldi sikert hozott, hiszen a szlovák Juhos Fülöp lett az első, megelőzve a január 1-től román színekben versenyző Zárug Gyulát, aki Action Boy-jal második Confidence-el harmadik lett.

A szombati 130 cm-es hiba-idős számban a fiatal lovas értékelésben Maszlag Ilona tanítványa, Viasz Hanna győzött Caviarral, a nyitott kategóriában pedig kisebb meglepetésre a Prime Lovasklub lovasnője, Papp Alexandra lovasa, Fehér Vanessza Zoé a mendei Csikós Ménesben tenyésztett, L-Quattro Chin nyergében.

A szombati 130 cm-es nyitott értékelésben a Pirik Farmos, Pásztor Dóra Messengera Sz-el lett a második és Mráz Tamás Viva Centtel harmadik.

A vasárnapi 130 cm-es vadászugratásban a Kenesei Lovasklub lovasa, Nagy András Demonával volt a leggyorsabb, megelőzve a cseszterlintes, Búza Krisztiánt Bognár Hamvassal és a Prosper Lovasklub versenyzőjét, Szotyori Nagy Kristófot és Gidran Razbeg Mytocot.

A bábolnai országos verseny közönségét igazán a vasárnap délelőtti staféta ugratás hozta lázba, hiszen huszonegy páros állt starthoz a látványos show versenyszámban. Hatalmas ovációk mellett a győzelmet a hazaiak lovasa, Bertók Mátyás és Búza Krisztián párosa szerezte meg két szürke lóval, Shagya VII-3-al és Poppy Paste F-el.

Eredménylista: https://dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=15573

Fotó: Tokodi Tícia

Forrás: http://dijugratoszakag.hu

  • Arab ménes

  • Angol telivér ménes

  • Ajánlataink

  • Nevezetességek

  • Ötösfogat étterem

  • Imperiál Hotel

  • Footer bal oldal – elérhetőségek

    Kapcsolat

    • Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
    • 2943 Bábolna, Mészáros út 1.
    • +36 34 569-200
    • menesbirtok@babolnamenes.hu
  • Footer jobb oldal – infok
  • Footer közép – facebook