Élő örökségünk – az öreg akác

A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége „Bölcs Fák” projekt keretében felmérte a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok udvarán található 1710-ben ültetett fehér akác állapotát.

A MABOSZ a felkért szakemberektől kapott eredmények és ápolási javaslatok alapján együttműködve a Németh-Alpin Parképítő Bt.-vel lehetővé tette, hogy „fabarát” szemlélet mellett szakszerű díszfametszési munkákat hajtsanak végre a ménesudvar legidősebb „lakóján”. Segítségüket ezúton is köszönjük!

A 2022. április 21-én elvégzett kezeléstől a 312 éves akác élettartamának hosszabbodását várják, figyelembe véve, hogy a fa környezete is profitáljon a munkából.

Az akácot az amerikai kontinensről 1610. és 1630. között hozta be Európába Jean Robin francia botanikus, az első Pennsylvaniából hozott csemete a párizsi királyi füvészkertbe került. A fafaj a botanikusról kapta latin nevét: Robinia.

Magyarországon elsőként az Erdődy család pozsonyi birtokán ültettek akácot a 18. század első évtizedében, majd 1710-ben a második a bábolnai kúria udvarába került díszfaként.

Az első akácerdőt -290 hektár- a katonai kincstár 1750-ben Komárom-Herkály erőd körül telepítette. Az 1780-as évek végén Tessedik Sámuel fedezte fel, hogy az akác alkalmas az alföldi sós, futóhomokos, szikes talaj megkötésére, gazdálkodásba való bevonására. Az ő kezdeményezése nyomán kezdődött meg az Alföld hatékony fásítása.

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.