Bábolnáról indult nagy reménység – Zafirelli

A Dióspusztán nevelkedett Zafirelli (HUN) (Study of Man x Zeb Un Nisa) 04.13-án újra startgépbe áll, ezúttal ismét Düsseldorfban, Michael Cadedduval a nyergében.

Pályafutását 2024 szeptemberében kezdte ugyancsak ezen a pályán, akkor 3/4 hosszal lett második egy 9 lovas mezőnyben, majd novemberben Münchenben egy újbóli második helyezéssel hálálta meg a tulajdonosainak a belé fektetett bizalmat. Most a három éves nyeretleneknek kiírt Japan Racing Association Trophy 2200 méteres pályáján áll starthoz.

Zafirelli első futása Düsseldorfban 2024-ben, Eduardo Pedroza lovaglásában:

A most három éves mén 2023 őszén Baden-Badenben egy yearling-árverésen került német tulajdonba 18.000 eurós áron. Sasha Smrczek mester minden bizonnyal nagy reményeket táplál idomítottja iránt, mivel elő van nevezve a 156. Német Derby-re, melyet július 6-án futnak Hamburgban.

Zafirelli anyja, Zeb Un Nisa jelenleg is ménesünk egyik kiemelkedő anyakancája, akinek idei (Écrivain apaságú) csikója pár héttel ezelőtt látta meg a napvilágot; másik (Mokarris apaságú) féltestvére, a 2023-as születésű Zeneszó pedig jelenleg Molnár Orsolya istállóját erősíti.

Frissítés: a düsseldorfi futamban Zafirelli gyönyörű hajrával másodikként futott be. Gratulálunk a felkészítő csapatának és további szép sikereket kívánunk!

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.