Idegenvezetés
Legyen vendégünk a közel 230 éves Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon!

A Ménesbirtok látogatása a ménestörténeti kiállítással kezdődik, ahol a vitrinekben őrzött emlékek és díszes serlegek között megismerkedhet történetünkkel. A különböző kocsizási stílusokra jellemző hámok és a lovaszenekar hangszerei mellett megtekinthető sok más érdekes és ritka tárgy.

Az idegenvezetés a Ménesudvarban folytatódik. A park árnyas fái alatt a kastélyépületen átkelve páratlan látványt tárul elénk. A szépen parkosított udvarban a történelmi lovardával a háttérben szökőkút, életnagyságú lovasszobor, nagy ménesparancsnokaink mellszobrai és a Ménesbirtok egyik szimbóluma, az 1710-ben ültetett öreg akác található. A kastélyépület mindkét szárnya istállókban folytatódik, itt találkozhat Arab telivér és Shagya-arab fedezőménjeinkkel és kancáinkkal. Az udvar közepén helyezkedik el az impozáns fedeles lovarda, és közvetlenül mellette található a kocsigyűjteményünk.
A Ménesudvar megtekintését követően lehetőség nyílik az Arborétum felkeresésére, ahol az őshonos vad- és háziállatok kifutói mellett a Híres Lovak Emlékparkja is található, mely Európa-szerte kuriózumnak számít. Az Arborétum mellett terülnek el a Csikótelep kifutói, ahol az idei csikók láthatók anyjuk társaságában.

Az idegenvezetés a rendelkezésre álló időtől, valamint az érdeklődés tárgyától függően külön-külön helyszínekre lebontva is választható:
- Idegenvezetés a Ménestörténeti Kiállításon: időtartam kb. 1 óra
- Idegenvezetés a Ménesudvarban: időtartam kb. 45 perc
- Idegenvezetés a Simkó Afrikai Vadászati Múzeumban: kb. 25 perc
A Ménesbirtok megtekintése:
Hétfő: 08.00 – 15.00 – ettől eltérő időpontban zárva tartunk
Kedd: 08.00 – 15.00 – ettől eltérő időpontban zárva tartunk
Szerda: 08.00 – 15.00 – ettől eltérő időpontban zárva tartunk
Csütörtök: 08.00 – 15.00 – ettől eltérő időpontban zárva tartunk
Péntek: 08.00 – 15.00 – ettől eltérő időpontban zárva tartunk
Szombat: ZÁRVA – Előzetesen egyeztetett időpontban csoportokat fogadunk
Vasárnap: ZÁRVA – Előzetesen egyeztetett időpontban csoportokat fogadunk
Csoportokat csak előzetes időpontfoglalás után tudunk fogadni!
Jelentkezés: turizmus@babolnamenes.hu vagy a 34/569-284-es telefonszámon.
Ünnepnapokon zárva tartunk.
Arborétum
Az Arborétum minden nap 6-20 óráig látogatható.
Lovasprogramok
Programjaink nagyszerű alkalmat biztosítanak az egyedülálló Shagya-arab, valamint az Arab telivér lovak küllemének és jellegzetességeinek bemutatására.
Fogat bemutató, ménfelvezetés
A program során ötös- vagy négyesfogatot, illetve kettesfogatot mutatunk be vendégeinknek, akik ki is próbálhatják az elmúlt évszázadok urainak elegáns közlekedési eszközeit. Lovaink nemes vonásait és a híres vérvonalakat pedig két Arab telivér és két Shagya-arab felvezetése közben mutatjuk be. Könnyed, de energikus mozgású lovaink minden alkalommal ámulatba ejtik a közönséget.
A program időtartama: kb. 0,5 óra.

A programhoz előzetes időpontfoglalás szükséges.
Jelentkezés: turizmus@babolnamenes.hu vagy munkanapokon 7-15 óráig a 34/569-284-es vagy a 20/459-8255 telefonszámon.
Kocsizás
A Ménesudvarból indulva vendégeink két Shagya-arab kanca által húzott társaskocsikkal a közeli Arborétumba utazhatnak. A magas ülésről más arcát mutatja a park, a kocsizás gyerekek és felnőttek számára egyaránt különleges élmény.

A programhoz előzetes időpontfoglalás szükséges.
Jelentkezés: turizmus@babolnamenes.hu vagy munkanapokon 7-15 óráig a 34/569-284-es vagy a 20/459-8255 telefonszámon.
Csomagajánlatok
A fenti programok többnapos formában is megszervezhetők, így kényelmesebb lehet a bábolnai pihenés. Csomagajánlat kérhető saját részre, de akár ajándéknak is kiváló lehet.
Stresszmentes hétvége
- 3 nap Bábolnán
- 2 éjszaka az Imperiál Hotelben
- idegenvezetés a Ménesbirtokon
- sétakocsikázás az Arborétumban
- egész napos belépőjegy a Bábolnai Bábolna Strand- és Termálfürdőbe
Lovasprogramjainkra, illetve csoportok számára előzetes bejelentkezés szükséges.
Jelentkezés: turizmus@babolnamenes.hu vagy munkanapokon 7-15 óráig a 34/569-284-es vagy a 20/459-8255 telefonszámon.